– Nagy Krisztina túlélte a legnagyobb borzalmat, amely egy édesanyával történhet: elveszítette fiát. Veszteségének feldolgozásáról, önmaga megtalálásáról, művészi alkotópályájáról és szárnyalásáról mesélt nekünk.
Hogyan kezdődött a Te történeted?
Ötvenegy éves vagyok, hat éve elvált nő, két gyermek édesanyja. Azaz, már csak egy élő gyermek édesanyja. A kisebbik gyermekem, a fiam, 2020 januárjában vesztette életét. És én mégis itt vagyok. Élek és alkotok. Leginkább verseket és novellákat. Mindez számomra is hihetetlen. Hogy lehet, hogy túléltem a legnagyobb borzalmat, mely minden édesanya félelme? Önmagában már egy gyermek elvesztése elviselhetetlen fájdalom, Felfoghatatlan az, hogy mi vezet el egy sikeres, fiatal, tehetséges fiút egy ilyen szörnyű tett megtételéhez, az öngyilkossághoz. Már tudom, ő mentálisan nem volt jól. Valószínűleg forgatta már egy ideje a fejében ezt a gondolatot. A halála óta eltelt időszak azonban valóban olyan gyökeres fordulatot hozott a sorsomban, hogy személyiségem más rétegeit kezdtem el felfedezni, és okulva a fiam tragédiájából és az ahhoz vezető útból, szeretnék mások segítésének szolgálatába állítani.
Hogyan lehet túlélni egy ilyen veszteséget?
A fiam halálakor két lehetőségem volt: a veszteségek miatt felőröl a fájdalom, vagy hamvaimból újjászületek. Ez utóbbit választottam. Minden egy vers megírásával kezdődött. Egy versével, melyet még a fiam halála után, tavaly karácsonyra írtam. Ezzel a verssel – még Lovass Adél alkotói néven – megnyertem egy amatőr versíró versenyt. Aztán jöttek sorra a sikerek. Hol egy novellámmal győztem, hol egy lírai alkotásommal. És ezek a jelek szép lassan abban erősítettek meg, hogy nekem utam, dolgom, feladatom van. Bátorságot merítettem a sikereimből és összegyűjtve eddig keletkezett verseimet, kiadattam első könyvemet 2021 tavaszán.
A fájdalmak ellenére miből tudtál erőt meríteni ehhez a csodálatos továbblépéshez?
A verseim tele vannak női traumákkal, és ezen traumák zömét én mind megéltem. S rájöttem, hogyan lehet a szenvedés tüze által elégve újjászületni. Az alkotásba merülve szabadulok meg a bennem felgyülemlett feszültségektől, melyek eddigi, meglehetősen nehéz életem folyamán felhalmozódtak bennem. Írok, előadok, és azok, akik a könyvemet olvassák, kifejezik hálájukat avégett, hogy végre van valaki, aki mer beszélni az ő fájdalmaikról és szenvedéseikről. Mindez azt erősíti bennem, hogy jó úton haladok. Azt gondolom, hogy én ezzel tudok a fiam halálának értelmet adni: azáltal, hogy másoknak tudok ezzel segíteni. Erőt ad még a továbblépéshez a fiam tiszteletére minden évben, idén június 19-én, rendezünk egy emléktúrát Bükkszentkereszten, ahol el van temetve.
Célul tűzted ki magad elé, hogy másokat is inspirálj azzal, hogy bátran beszélsz nehéz témákról, titkokról lebbented fel a fátylat, tabutémákat feszegetsz. Hogyan segít ez a közönségednek?
Én lehetnék akár csendben is. Egy belső késztetés visz engem oda, hogy ne sírdogáljak, ne fogadjam el ezt a jelenlegi helyzetet úgy, mintha ez csak csupán egy veszteség lenne. Rögtön az első pillanattól azt néztem, hogy én hogyan tudnék erről úgy beszélni, hogy másoknak felhívjam a figyelmét azokra a problémákra, amelyek miatt az én fiam meghalt. Tudom, hogy ez furcsa, de sokat kaptam a fiam halála által, és az azóta eltelt időszakban is.
Neked mi segített a mélypontokon, vagy amikor erőt vesztettél ezen az úton?
A párom nagyon-nagyon nagy támasz volt a veszteség, majd a gyászfeldolgozás idején. Nagyon sokat merítettem az olvasmányaimból, és ugyanilyen fontos volt maga a tevékenység: az írás. Tudtam, hogyha tétlenül maradok és elkezdem a sebeimet nyalogatni, akkor annak nem lesz jó vége.
Mit tanácsolnál azoknak, akik még valamilyen nehézségnek még a mélyén vannak?
A tanulság az, hogy beszélni kell a dolgokról, és hogy nem szabad elmenekülni a félelmeink elől, hanem szembe kell nézni velük. Keresni kell azokat a fórumokat, azokat a csatornákat, ahol tudunk erről beszélni. Egy barát, aki mellettünk áll nehézségek idején, akár az életet is visszaadhatja számunkra. És keresni kell a közösséget, hiszen a közösségnek nagyon nagy megtartó ereje van.
Ha Te is voltál már nagyon mélyen, de sikerült talpra állnod, és Főnix-madár módjára újjászületned, küldd el a saját történetedet, hogy erőt adjon mindazoknak, akik még nem értek ennek a hosszú útnak a végére!
A cikkben szereplő valamennyi kép a történet szereplőjének tulajdonát képezi.