Mikor belépek a színház kapuján akkor nem fogok álarcot felvenni és felvállalom azt is ha rossz kedvem van, mert a saját életemben nem akarok szerepet játszani. Úgy gondolom, hogy vannak olyan problémák, amikről igenis beszélni kell. Akár egymás között, akár a nyilvánosság előtt. Nem vagyunk tökéletesek. Mindenkinek van olyan nehézség az életében, amit felvállalva példát tud mutatni másnak is.
Színházi emberként sosem akartam megjátszani magamat, érzelmeimet, a nehézséget mindig vállaltam – Interjú Kozmér Alexandra, prímabalerinával, a Richter Főnix Közösség tagjával
Világ életében táncos akart lenni. Hittel, kitartással már fiatalon elismert táncművész lett, a legnagyobb főszerepeket játszotta el. Aztán egy ponton valami megváltozott az életében. Folyamatos testsúlynövekedése egyre nagyobb gondot okozott a színpadon. Karrierje negatív irányt vett. Ő azonban nem adta fel, folyamatos hitt benne, hogy ez csak átmenet. Kitartóan gyakorolt és kereste a megoldást súlya visszanyerésére. Kiderült pajzsmirigy probléma okozza a súlygyarapodást. A probléma diagnosztizálást követően a megoldás is megérkezett. A felszedett kilók fogyni kezdtek és Kozmér Alexandra visszanyerve régi alakját, ma már ismét a táncszínházak keresett príma balerinája. Példamutató újrakezdéséről beszélgettünk a Richter Főnix Közösség tagjával.
Mennyire volt céltudatos választás az életedben a tánc?
Talán születésemkor ez még nem volt egyértelmű, hiszen kifejletlen vápával születtem. Ha szüleim időben és jól nem kezeltették volna ezt egy életre szóló súlyos csípőprobléma alakult volna ki. De szerencsére meggyógyultam. Fiatalként egyértelmű volt számomra, hogy táncos szeretnék lenni. A Balettintézetben eltöltött évek, tanulás igazán szép emlékek ma is. Versenyekre jártam, kiváló táncművészek tanítottak.
A táncosoknál az esztétikum, a színpadi megjelenés igen fontos, hiszen a Ti esetetekben a testetek, mozgásotok a kommunikációs eszközötök…
Az iskolai évek alatt sosem volt probléma az alakommal. Nagyon is vékonynak számítottam. Az persze már azért egy másik kérdés, hogy az volt-e az ideális testalkat. Az én életemben, történetemben a súly egy folyton jelenlévő kérdés, hiszen mindkét végletet megéltem. Voltam szinte már anorexiásnak számító nagyon vékony és megéltem a kitaszított, nagyon kövér táncos életét is. Az iskolából kikerülve 48 kiló voltam, aztán 52 lettem, ami azt gondolom a gyerek test nővé válásának teljesen természetes folyamata. Persze ezt anno, az akkori élethelyzetemben nem így éltem meg. Folyamatosan számon kérték rajtam a plusz kilókat, és minél jobban próbáltam fogyni, annál inkább jöttek fel a kilók. Egy ördögi körbe keveredtem. Végül a 72 kilós csúcs jelentette a mélypontot. Ez a súly már tényleg nem vállalható a színpadon, főként nem balerinaként és nem spicc-cipőben. Sem az ízületeknek, sem az esztétikumnak nem kedvez ez a testalkat.
A diétával te is próbálkoztál, de mégse hozta meg a megoldást. Végül mi jelentett kivezető utat?
A fogyókúrás történetek minden szegmensét megélten beleértve ebbe a saját diétás módszerektől kezdve az orvosi felügyelettel zajló fogyókúrát is. Éveken át küzdöttem, sokszor önmagamat ostorozva, hogy vajon bennem van-e a hiba. Nem értettem, hogy míg a szakmát illetően olyan nagy a kitartásom, a fogyást illetően miért van baj. Az elszántságomat is megkérdőjeleztem. Aztán évek múltával orvosi javaslatra egy olyan vérvizsgálatra mentem el, aminek köszönhetően kiderült, hogy pajzsmirigy problémám van, és ez áll a sikertelen fogyások hátterében. A nehézségeket és önkritikát se nélkülöző éveken az önmagamba vetett hit és az a mély tudás segített át, hogy mindez csak átmenet. Valamiért kaptam az élettől ezt a kihívást, amivel meg kell küzdenem. Azonban egyetlen percre sem jutott eszembe, hogy feladnám, amiért a Balettintézetben 9 éven át boldogan dolgoztam.
Az orvosi diagnózis után milyen változások következtek? Mire tanítottak a kihívásokkal teli évek?
Az állapotom megértésével együtt a megoldások is egymás után érkeztek. Elkezdtek fogyni a kilók, kezdtem visszanyerni az alakom, majd a karrierem is ismét pozitív irányt vett. És, hogy mit tanultam ezalatt az idő alatt? Megbecsülni, értékelni a dolgokat. Annak idején üstökösként tudtam berobbani a színházba, mint vezető szólista. Évekig nem is tudtam, mint jelent a 24 fős hópehely tánckar egyik szereplőjének lenni, és nem szólistának. Ma már sokkal jobban tudom értékelni, hogy ismét vezető táncos lehetek.
Sokszor előfordul, hogy a nehézségekről, válsághelyzetről nem szívesen beszélünk, mert azt gondoljuk, ha gyengeségünket eláruljuk, azzal az értékünket is csökkentjük mások szemében. Pedig talán sokkal nagyobb erőt, és értéket jelent, ha be merjük vállalni a rossz dolgokat is, és nyíltan beszélünk róla. Miért döntött úgy, hogy csatlakozik a Főnix programhoz, és beszél élete nehézségeiről?
A színházi életben van az a furcsa szokás, hogy az ott élő emberek legtöbbje nemcsak a színpadon, de a folyosón is maszkot ölt. A legszebb mosolyát, arcát, sminkjét veszi fel, színházat játszva nemcsak a színpadon, de a hétköznapi találkozásokkor is. És miközben egy darab főszereplőjeként képes tragikus, drámai szereplő képét magára ölteni, addig a mindennapokban nem igazán vállalja a saját érzelmeit. Már a karrierem elején meghoztam a döntést, hogy én más leszek. Amikor belépek a színház kapuján akkor nem fogok maszkot felvenni, felvállalom azt is ha rossz kedvem van, a saját életemben nem akarok szerepet játszani. Úgy gondolom, hogy vannak olyan problémák, amikről igenis beszélni kell. Akár egymás között, akár nyilvánosság előtt. Nem vagyunk tökéletesek. Mindenkinek van olyan nehézség az életében, amit felvállalva példát tud mutatni másnak is. Az én esetemben - ellentétben sok betegséggel - nincs teljes gyógyulás, ez egy élethosszig tartó küzdelem, mai napig gyógyszert kell szednem, ami segít legyőzni a problémám okozta kihívásokat. Hiszem, hogy nincs lehetetlen és a kitartás, a hit meghozza a gyümölcsét.
A Richter Főnix Közösség program nem csak példamutató történetek összessége, hanem egy közösségteremtő kezdeményezés is. A válságban lévő ember gyakran érzi azt, hogy egyedül van a problémájával. A Főnix történetek és ezeken a storykon keresztül maga a Richter Főnix Közösség szerinted mit üzen a válságban lévő nőknek?
Biztos vagyok benne, hiszem és nagyon remélem is , hogy történeteink másoknak is segítenek. Mai világunkban, amikor a kommunikáció egyre inkább elektronikus készülékeken keresztül, a virtuális világban zajlik különösen fontos a szemtől szemben való találkozás, beszélgetés, a személyes történetek megosztása. Manapság könnyen hajlamossá válunk arra, hogy még a közeli rokonunk mellett is elmenjünk, nem meghallgatva a problémáját. Fontosnak tarom, hogy olyan emberi közösségek jöjjenek létre, amely képesek segítséget nyújtani másoknak.